Szakmai nap: „Mobilizált könyvtári szolgáltatások”

2013. február 7-én került megrendezésre az Országos Széchényi Könyvtárban a „Mobilizált könyvtári szolgáltatások” című szakmai nap. A programot a Könyvtári Intézet szervezte meg a „K2 Kísérleti Műhely” című programsorozat keretében.A négy alkalmasra tervezett sorozat első rendezvényén az előadások az okostelefonokon és a táblagépeken megjeleníthető könyvtári szolgáltatások köré csoportosultak. Öt előadást hallgathattam meg, amelyek gyakorlati példákkal is érzékeltették ezeknek a modern szolgáltatásoknak a létjogosultságát.

szakmai-nap-mobilizalt-konyvtari-szolgaltatasok1

A programot Bánkeszi Katalin bevezető beszéde indította, amelyben ízelítőként az Országos Széchényi Könyvtár mobiltelefonra optimalizált új honlapját mutatta meg.

Az első előadást Balogh Zoltán tartotta, aki a Budapesti Corvinus Egyetem, Gazdálkodástudományi Karáról jött. Az előadásának címe „Mi az okostelefon és milyen jellemzői teszik alkalmassá tartalmak közvetítésére?” volt. Bemutatta az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő mobil eszközök típusait, jellemzőit, a használt platformokat és alkalmazás-lelőhelyeket. Többféle kutatás eredményét ismertette, amelyek a használók csoportjaira, és azok tulajdonságaira vonatkoztak. A statisztikákból kiderült, hogy a PC-k eladási mutatói csökkennek, viszont a mobil eszközöké rohamosan növekednek.

Másodikként Bíró Szabolcs, a ShiwaForce.com Zrt. munkatársa beszélt arról, hogy mit kell tennünk, hogy a honlapunk böngészése kényelmes legyen akár egy mobiltelefon kicsi képernyőjén is. Szükség van a régi, elavult honlapok felülvizsgálatára és a mobil eszközökre optimalizált oldalak létrehozására annak érdekében, hogy a felhasználók igényeit minél jobban kielégíthessük. A könyvtárak általában ingyenes, nyílt forráskódú tartalomkezelő rendszert használnak fel erre a célra. Az előadó beszélt az alkalmazható technológiákról (mobil szegmens, RWD, RESS), és azok jellemzőiről, előnyeiről és hátrányairól is.

A harmadik és a negyedik előadó kifejezetten mobil eszközökre optimalizált, könyves szolgáltatásokról ejtett szót, amelyeket profitorientált vállalkozások és nonprofit intézmények valósítottak meg.

Földes László a Kossuth Kiadó okoskönyveit mutatta be. A hamarosan megjelenő „A Horn” (Pünkösti Árpád) című könyvet qr kódokkal színesítették. E kódok segítségével a tartalom mozgóképekkel bővül. Az előadó a kiadó másfajta okoskönyvét is bemutatta: a Budapest térképet. Qr kódok segítségével a papírtérképhez néhány órás multimédia anyag kapcsolódik, amely így összességében egy idegenvezetésnek felel meg.

szakmai-nap-mobilizalt-konyvtari-szolgaltatasok2

Földes László

Bánki Zsolt a Petőfi Irodalmi Múzeum, az MTA SZTAKI e-Learning Osztálya és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem közös munkájaként egy okostelefonra elkészített interaktív irodalmi sétát mutatott be. Az olvasást népszerűsítő alkalmazás Ottlik Géza Hajnali háztetők című művének budapesti helyszíneire kalauzol, ahogy a cselekmény az útvonallá fűzött regényrészletek nyomán bontakozik ki. Korabeli fotók, térképek, videók kapcsolódnak a regény szövegéhez. A séta körülbelül hat órába telik, a 16 sétaponthoz internet nem, csak GPS kapcsolat szükséges.

szakmai-nap-mobilizalt-konyvtari-szolgaltatasok3

Bánki Zsolt

Az utolsó előadásban Horváth Zoltánné és Lesku Gergely, a T-Systems Magyarország Zrt. munkatársai arra keresték a választ, hogy mi az a qr kód és hogyan alkalmazható a könyvtári szolgáltatásokban. Többféle alkalmazási lehetőséget vázoltak fel: könyvtári marketing, könyvismertetés, kölcsönzések hosszabbítása, katalógus tételek kiegészítése, virtuális vezetés.

A könyvtár 2.0 kísérleti műhely blogja: http://blog.konyvtar.hu/k2/

(Forrás: Bognár Noémi Erika – PTE Illyés Gyula Kar Könyvtára)
(Összes megtekintés: 50, mai nézettség: 1)
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük