Kosztolányi Dezső: Édes Anna c. regényének gender-szempontú elemzése

A krisztinavárosi cselédlány (Anna) a kommün után áll be a Vizy család szolgálatába. A családnál mintacseléddé válik az elkövetkezendő 9 hónapban. A történetben nem is lenne semmi rendkívüli, hogy ha egy fogadás megrendezése után a lány brutális módon meg nem ölné gazdáit.

A regényben egyszerre jelenik meg a kommün, az ellenforradalom, a fehér- és a vörösterror bemutatása. Nyomon követhetjük az úr-cseléd viszony kidolgozott leírását. Szembesülhetünk a kiszolgáltatottsággal, a szolgálólány egyéniségének kiüresedésével, melynek következtében szinte gépiessé válik, komoly pszichológiai-pszichikai lemeztelenedéssel. A műben tökéletes módon kerül bemutatásra az action gratuite.¹

A regény nagyszerű erénye, hogy a szerző nem a kettősgyilkosságot állítja a cselekmény középpontjába, hanem azt a belső feszültséget/kényszert, ami Annát gyötri/irányítja, majd legyőzi, és ennek hatásaként a főszereplő végrehajtja „rettenetes” tettét.

A szerző nem csupán társadalmi regényt írt. Megrázó módon mutatja be az emberi kiszolgáltatottságot, az egymás iránti közömbösséget és a szánalom/részvét teljes hiányát.

Vizyné gyermekének halála után, elhidegült férje miatti boldogtalanságában csak a cseléd(ek)re öszpontosít, házasságának minden emléke a házban szolgáló cselédekhez kötődik. Tehetetlen gyűlöletével mindig is a cselédeit „ostorozta”.

Anna feltűnése a házban az úriasszonyban reményt kelt, és úgy érzi hogy a vékony, törékeny, finomlelkű, érzékeny alkatú leány az a személy, akit már évek óta keresett.

A mű szerzője főhősét csendes, szerény jellemmel ábrázolja, olyannak, aki szinte alig beszél, érzéseit nem tudja szavakba önteni. Iskolázatlan egyszerűségéből adódóan érzékenységének reakciói csak ösztöni szinten mutatkoznak meg.²

Ez kitűnik abból is, hogy a szerző Annát – mint egy állatot – érzékeny szaglásával mutatja be, mikor is munkába álláskor, szinte rosszullét fogja el az úriházba való belépésekor az ottani szagoktól. A történet folyamán szaglása és ösztönei fokozatosan kínozzák és sodorják a végkifejlet felé.

Anna kiszolgáltatott helyzetben van, hiszen sem apjától sem mostohaanyjától nem várhat segítséget, és Ficsorék a rokonai, is csak eszköznek tekintik. „Árvaságában” kínozza a régi szolgálóhelyének kedves emléke is.

Mint minden egészséges lelkű tisztán/nemesen érző emberi lény, ő is szeretetre és családra vágyott, amit az új helyen nem kaphatott meg, ezért a Vizyéknél töltött szolgálat gúzsba kötötte a lelkét, olyan belső szenvedést, mely lassan kitörni készült.

Hogy munkáját tökéletesen elláthassa, lelkileg be kellett zárkóznia és meg kellett pszichikailag „nyomorítania” magát.

Érdekes párhuzam, hogy az úri család a maga módján jól bánt a cselédlánnyal, büszkék voltak mintaszolgálatával, legendákat szőttek alakja köré, de elfelejtették, hogy a cseléd is ember, nem egy munkagép. Vizyné tökéletesen elégedett volt, hiszen álmai munkás-cselédjévé degradálhatta Annát. Ehhez azonban súlyosan bele kellett szólnia cselédlánya magánéletébe, önbizalmát, önbecsülését sárba kellett tipornia, és a külső világhoz köthető kapcsolatait is meg kellett szüntetnie. A lány fokozatosan elszakadt múltja kellemes emlékeitől, sőt még a házban szolgáló más cselédektől is. A házasság lehetőségének gondolatát is kiirtotta gazdasszonya Anna fejéből, teljesen kisajátítva a fiatal lányt maga céljára, aki ezáltal kezdett a teher súlya alatt megfakulni/meggörnyedni/megcsúnyulni. Anna egyénisége lassan szertefoszlott, hogy átadja magát a „gépembernek”.

A cselédlányban nem tudatosult átváltozásának lassú folyamata, nem érzett ellenszenvet a ház úrnője iránt, inkább a sajnálat érzése ütötte fel magát a szívében.

A patikárius mohó, „célzott” udvarlása némi reményt adott a cselédlánynak, aki kiszolgáltatott helyzetében az igaz szerelem beteljesülésének hitében engedett a csábítónak.

Anna szép lelke a hitvány ember későbbi megvető pillantásainak kereszttűzében lassan teljesen eldeformálódott.

A csendes kis cselédlány lelkileg farkassá vedlett, és a fentiek vezettek a brutális gyilkosság elkövetéséhez. A mű összes szereplője értetlenül állt a cselekmény felett, mindenki naiv ártatlansággal szemlélte és kérdezte, miért történhetett ez meg? A tárgyaláson aztán mindenki Anna ellen vallott, mert mindenki csak a saját érdekét helyezte előtérbe, mindenki a lányt vádolta, mintha kezdettől fogva galád lett volna, erényeit ellene fordították. A bűntettet politikai indíttatásból elkövetett cselekménynek aposztrofálták.

Egyedül Moviszter doktor mondta ki az igazságot: „Az az érzésem – ismételte makacsul –, az az érzésem, hogy nem bántak vele emberien. Nem úgy bántak vele, mint egy emberrel, hanem mint egy géppel. Gépet csináltak belőle – és itt kitört, majdnem kiabált. – Embertelenül bántak vele. Cudarul bántak vele.”³

Ezzel a pár mondattal Moviszter lett a regény kulcsfigurája, akinek az író többször is a saját gondolatait adja a szájába. Ő az aki véleményt alkot a kommunizmus hibájáról, a politika fertőjéről, aki bírálja az emberi közönyt.

Anna a 15 évi fegyházbüntetéssel „elnyerte méltó” (?) büntetését és ezzel megbukott az emberiség összes baja, de maga az ember is, hiszen ilyen körülmények hatására eleve elrendeltetett volt a lány eszeveszett kitörése.

A regény tükröt tarthat elénk, és gondolkodóba ejthet bennünket azzal kapcsolatban, hogy helyesen ítélhessük meg cselekedeteink, gondolataink értékét, hogy felnyissa szemünket, hogy tudatosuljon bennünk: gyilkossá válhatunk – és tehetünk másokat – az empátia nélküli elmagányosodó, önző világban magunk is, csupán szavaink és gondolataink révén is. El kell gondolkodnunk raja, mely utat válasszuk, hogy az emberi élet igazi értelmével élhessünk.

* * *

A cselédkedés speciálisan női munkának számító megélhetés abban a korban, amikor íródott a mű. Ezért az adott korszakban a regény tökéletesen a saját idejének (és olvasóinak) szólt. A cseléd világot mindenki jól ismerhette, akár cselédként, akár cseléd-tartóként. A cselekmény és maga a lány sorsa tehát nagyon is időszerű volt akkoriban.⁴

Kosztolányi a regényében jól látta korának egyenlőtlen/feudális nemi viszonyait. Soraiban megmutatkozik a szegények/kitaszítottak iránt érzett empátiája. Az író munkásságát a posztmodernizmus teljességgel átitatja. „Fiatalkorában szenvedélyesen kiállt a l’art pour l’art programja mellett; később egész filozófiát épített erre az álláspontra. Megkülönböztette a homo moralist a homo aestheticustól: az előbbi, írja, egyoldalú, szűk látókörű, ítéletében szigorú, politikai kampányokat szervez, háborúkat és forradalmakat robbant ki egy jobb jövő ígéretével, amely azonban soha nem teljesül. A homo aestheticus ezzel szemben az ízlést az igazság fölé helyezi, és a szépséget tekinti ítéleteiben az egyetlen mércének. A homo aestheticus nem áll sem a jobb-, sem pedig a baloldalon és filozófiájából következően elutasítja az elköteleződést.”⁵ Tollforgatóként fokozottan „társadalom”-érzékeny. Igyekszik leleplezni a kapitalista „erény” visszásságát. A műben a szerző igyekszik megmutatni, hogy nem a női szereplők társadalmi alárendeltsége a fő probléma, hanem maga az „úrias” kapitalizmus.

A főszereplő női énjének teljes hiánya az ábrázolt lányból „csak” nőalakot „gyárt”, nem egy hősnőt. Természetesen a végkifejlet sem adna lehetőséget arra, hogy Annára hősnőként tekintsünk, inkább áldozatra, mindnyájunk áldozatára. Legfőképpen a férfitársadalom-központúság áldozatára, mely közvetve (Vizyné nyomorán keresztül) termelte ki őt.

Anna alakja, szubjektuma elnyomódik a férfi „totalitásban”. Az Édes Anna korának nem az egyetlen hasonló cselekményű regénye.

A szerző szociális empátiája ellenére nem keres megoldást a „női nem” alárendelt társadalmi helyzetére. Természetesnek ábrázolja az adott kor elvárt nemi szerepeit. A nő hagyja magát „sodródni az árral”, szubjektuma teljesen ledegradálódik. Alávetettsége totális. A 19. századra jellemzően ezt a kor asszonyainak jelentős része elfogadta/tűrte.⁷

---