A krisztinavárosi cselédlány (Anna) a kommün után áll be a Vizy család szolgálatába. A családnál mintacseléddé válik az elkövetkezendő 9 hónapban. A történetben nem is lenne semmi rendkívüli, hogy ha egy fogadás megrendezése után a lány brutális módon meg nem ölné gazdáit.
A regényben egyszerre jelenik meg a kommün, az ellenforradalom, a fehér- és a vörösterror bemutatása. Nyomon követhetjük az úr-cseléd viszony kidolgozott leírását. Szembesülhetünk a kiszolgáltatottsággal, a szolgálólány egyéniségének kiüresedésével, melynek következtében szinte gépiessé válik, komoly pszichológiai-pszichikai lemeztelenedéssel. A műben tökéletes módon kerül bemutatásra az action gratuite.1
A regény nagyszerű erénye, hogy a szerző nem a kettősgyilkosságot állítja a cselekmény középpontjába, hanem azt a belső feszültséget/kényszert, ami Annát gyötri/irányítja, majd legyőzi, és ennek hatásaként a főszereplő végrehajtja „rettenetes” tettét.
A szerző nem csupán társadalmi regényt írt. Megrázó módon mutatja be az emberi kiszolgáltatottságot, az egymás iránti közömbösséget és a szánalom/részvét teljes hiányát.
Vizyné gyermekének halála után, elhidegült férje miatti boldogtalanságában csak a cseléd(ek)re öszpontosít, házasságának minden emléke a házban szolgáló cselédekhez kötődik. Tehetetlen gyűlöletével mindig is a cselédeit „ostorozta”.
Anna feltűnése a házban az úriasszonyban reményt kelt, és úgy érzi hogy a vékony, törékeny, finomlelkű, érzékeny alkatú leány az a személy, akit már évek óta keresett.
A mű szerzője főhősét csendes, szerény jellemmel ábrázolja, olyannak, aki szinte alig beszél, érzéseit nem tudja szavakba önteni. Iskolázatlan egyszerűségéből adódóan érzékenységének reakciói csak ösztöni szinten mutatkoznak meg.2
Ez kitűnik abból is, hogy a szerző Annát – mint egy állatot – érzékeny szaglásával mutatja be, mikor is munkába álláskor, szinte rosszullét fogja el az úriházba való belépésekor az ottani szagoktól. A történet folyamán szaglása és ösztönei fokozatosan kínozzák és sodorják a végkifejlet felé.
Anna kiszolgáltatott helyzetben van, hiszen sem apjától sem mostohaanyjától nem várhat segítséget, és Ficsorék a rokonai, is csak eszköznek tekintik. „Árvaságában” kínozza a régi szolgálóhelyének kedves emléke is.
Mint minden egészséges lelkű tisztán/nemesen érző emberi lény, ő is szeretetre és családra vágyott, amit az új helyen nem kaphatott meg, ezért a Vizyéknél töltött szolgálat gúzsba kötötte a lelkét, olyan belső szenvedést, mely lassan kitörni készült.
Hogy munkáját tökéletesen elláthassa, lelkileg be kellett zárkóznia és meg kellett pszichikailag „nyomorítania” magát.
Érdekes párhuzam, hogy az úri család a maga módján jól bánt a cselédlánnyal, büszkék voltak mintaszolgálatával, legendákat szőttek alakja köré, de elfelejtették, hogy a cseléd is ember, nem egy munkagép. Vizyné tökéletesen elégedett volt, hiszen álmai munkás-cselédjévé degradálhatta Annát. Ehhez azonban súlyosan bele kellett szólnia cselédlánya magánéletébe, önbizalmát, önbecsülését sárba kellett tipornia, és a külső világhoz köthető kapcsolatait is meg kellett szüntetnie. A lány fokozatosan elszakadt múltja kellemes emlékeitől, sőt még a házban szolgáló más cselédektől is. A házasság lehetőségének gondolatát is kiirtotta gazdasszonya Anna fejéből, teljesen kisajátítva a fiatal lányt maga céljára, aki ezáltal kezdett a teher súlya alatt megfakulni/meggörnyedni/megcsúnyulni. Anna egyénisége lassan szertefoszlott, hogy átadja magát a „gépembernek”.
A cselédlányban nem tudatosult átváltozásának lassú folyamata, nem érzett ellenszenvet a ház úrnője iránt, inkább a sajnálat érzése ütötte fel magát a szívében.
A patikárius mohó, „célzott” udvarlása némi reményt adott a cselédlánynak, aki kiszolgáltatott helyzetében az igaz szerelem beteljesülésének hitében engedett a csábítónak.
Anna szép lelke a hitvány ember későbbi megvető pillantásainak kereszttűzében lassan teljesen eldeformálódott.
A csendes kis cselédlány lelkileg farkassá vedlett, és a fentiek vezettek a brutális gyilkosság elkövetéséhez. A mű összes szereplője értetlenül állt a cselekmény felett, mindenki naiv ártatlansággal szemlélte és kérdezte, miért történhetett ez meg? A tárgyaláson aztán mindenki Anna ellen vallott, mert mindenki csak a saját érdekét helyezte előtérbe, mindenki a lányt vádolta, mintha kezdettől fogva galád lett volna, erényeit ellene fordították. A bűntettet politikai indíttatásból elkövetett cselekménynek aposztrofálták.
Egyedül Moviszter doktor mondta ki az igazságot: „Az az érzésem – ismételte makacsul –, az az érzésem, hogy nem bántak vele emberien. Nem úgy bántak vele, mint egy emberrel, hanem mint egy géppel. Gépet csináltak belőle – és itt kitört, majdnem kiabált. – Embertelenül bántak vele. Cudarul bántak vele.”3
Ezzel a pár mondattal Moviszter lett a regény kulcsfigurája, akinek az író többször is a saját gondolatait adja a szájába. Ő az aki véleményt alkot a kommunizmus hibájáról, a politika fertőjéről, aki bírálja az emberi közönyt.
Anna a 15 évi fegyházbüntetéssel „elnyerte méltó” (?) büntetését és ezzel megbukott az emberiség összes baja, de maga az ember is, hiszen ilyen körülmények hatására eleve elrendeltetett volt a lány eszeveszett kitörése.
A regény tükröt tarthat elénk, és gondolkodóba ejthet bennünket azzal kapcsolatban, hogy helyesen ítélhessük meg cselekedeteink, gondolataink értékét, hogy felnyissa szemünket, hogy tudatosuljon bennünk: gyilkossá válhatunk – és tehetünk másokat – az empátia nélküli elmagányosodó, önző világban magunk is, csupán szavaink és gondolataink révén is. El kell gondolkodnunk raja, mely utat válasszuk, hogy az emberi élet igazi értelmével élhessünk.
A cselédkedés speciálisan női munkának számító megélhetés abban a korban, amikor íródott a mű. Ezért az adott korszakban a regény tökéletesen a saját idejének (és olvasóinak) szólt. A cseléd világot mindenki jól ismerhette, akár cselédként, akár cseléd-tartóként. A cselekmény és maga a lány sorsa tehát nagyon is időszerű volt akkoriban.4
Kosztolányi a regényében jól látta korának egyenlőtlen/feudális nemi viszonyait. Soraiban megmutatkozik a szegények/kitaszítottak iránt érzett empátiája. Az író munkásságát a posztmodernizmus teljességgel átitatja. „Fiatalkorában szenvedélyesen kiállt a l’art pour l’art programja mellett; később egész filozófiát épített erre az álláspontra. Megkülönböztette a homo moralist a homo aestheticustól: az előbbi, írja, egyoldalú, szűk látókörű, ítéletében szigorú, politikai kampányokat szervez, háborúkat és forradalmakat robbant ki egy jobb jövő ígéretével, amely azonban soha nem teljesül. A homo aestheticus ezzel szemben az ízlést az igazság fölé helyezi, és a szépséget tekinti ítéleteiben az egyetlen mércének. A homo aestheticus nem áll sem a jobb-, sem pedig a baloldalon és filozófiájából következően elutasítja az elköteleződést.”5 Tollforgatóként fokozottan „társadalom”-érzékeny. Igyekszik leleplezni a kapitalista „erény” visszásságát. A műben a szerző igyekszik megmutatni, hogy nem a női szereplők társadalmi alárendeltsége a fő probléma, hanem maga az „úrias” kapitalizmus.
A főszereplő női énjének teljes hiánya az ábrázolt lányból „csak” nőalakot „gyárt”, nem egy hősnőt. Természetesen a végkifejlet sem adna lehetőséget arra, hogy Annára hősnőként tekintsünk, inkább áldozatra, mindnyájunk áldozatára. Legfőképpen a férfitársadalom-központúság áldozatára, mely közvetve (Vizyné nyomorán keresztül) termelte ki őt.
Anna alakja, szubjektuma elnyomódik a férfi „totalitásban”. Az Édes Anna korának nem az egyetlen hasonló cselekményű regénye.
A szerző szociális empátiája ellenére nem keres megoldást a „női nem” alárendelt társadalmi helyzetére. Természetesnek ábrázolja az adott kor elvárt nemi szerepeit. A nő hagyja magát „sodródni az árral”, szubjektuma teljesen ledegradálódik. Alávetettsége totális. A 19. századra jellemzően ezt a kor asszonyainak jelentős része elfogadta/tűrte.7
- Act gratuite: logikai és lélektani szempontból indokolatlan, megmagyarázhatatlan cselekedet; az egzisztencialista filozófia által befolyásolt szépirodalom egyik jellegzetes motívuma. L. Lapoda Multimédia Kislexikon. URL: http://www.kislexikon.hu/action_gratuite.html (Letöltés: 2012.06.19)
- „Az önkifejezés zavaraitól szenvedő némalányok a két világháború között árasztják el a magyar regényeket. A XIX. század és a századforduló felsőbb osztályokba „kirándulgató” lányai, az Ancsurkák, Marik, Pankák, Sztanyicák, Mikszáth, Jókai, Krúdy hősnői, még ha nem magyar anyanyelvűek is, akkor sem szenvednek annyit az önkifejezés vagy a társadalmi érintkezés zavaraitól, mint Édes Anna és huszadik századi társnői.” – Bánki Éva: A matador íz. (Kritika). = Holmi 2005/október. URL: http://www.holmi.org/arch/2005/10/25.html (Letöltés: 2012.06.19)
- Kosztolányi Dezső: Édes Anna. Révai Kiadó, Budapest, 1937. 253. o. vagy lásd: Kosztolány Dezső: Édes Anna Szépirodalmi kiadó, Budapest 1974. URL: http://mek.oszk.hu/04700/04772/04772.htm (Letöltés: 2012.06.19)
- Ez a klasszikus mű, ha ma íródna (a 21. században), talán korántsem „ütne” oly nagyot, mint a kortárs időben. Természetesen ez semmit sem von le a remekmű mivoltából, de ha manapság – a felgyorsult és „klippesedett” világban – íródna egy ilyen regény, akkor valószínűleg a kiadói szféra erős átírást, „történet-doppingot” szorgalmazna. Amivel valószínűleg teljesen tönkre is tenné a mondanivalót.
- Bartha Eszter: Férfiak tükrében: Nőalakok Kosztolányi és Móricz regényeiben = Múltunk – politikatörténeti folyóirat. 2008/2. sz., 58-90. o. http://epa.oszk.hu/00900/00995/00014/pdf/Multunk_EPA00995_barthae08-2.pdf (Letöltés: 2012.06.19)
- Lev Tolsztoj Feltámadás című regényében „Nyehljudov herceg esküdtszéki tárgyaláson szembekerül egy parasztlánnyal, akit valaha ő csábított el. A lányt a nyomor rossz útra kényszerítette. Nyilvánosházba került, s a bíróság gyilkossággal vádolja. Ártatlansága kiderül. Formai hibák miatt mégis négyévi kényszermunkára ítélik. (…)Tolsztojnak – aki önmagát rajzolja Nyehljudov alakjában – a hiábavaló küzdelem az igazságügyi szervek embertelen közönye ellen, és a fogolykaraván szibériai útja szolgál keretül a századvégi orosz élet szörnyűségeinek bemutatására.” Az ő regényének is az az alapmotívuma, hogy egy úrifiú elcsábítja, majd cserbenhagyja a nagynénje birtokán élő (félig cseléd, félig házikisasszony Katyusa Maszlovát, aki aztán a züllés útjára lép és bíróság elé is kerül. – Legeza Ilona könyvismertetője. URL: http://cgi.t-online.hu/ilegeza/sendpage.cgi?rec=li2196 (Letöltés: 2012.06.19)
- „Egy téli vasárnap délután a szobája díványán heverésztem, ő pedig az íróasztalnál ült, cigarettázott és dolgozott. »Most mindjárt azt fogja mondani, Manyikám, adj egy kis sötét kávét« – gondoltam magamban, pedig álmos vagyok, semmi kedvem fölkelni, kávét készíteni. Vasárnap délután van, a lány nincs idehaza, mégis nekem kell megcsinálnom azt a kávét, s ki tudja, még hányszor ma délután. Ábrándozni kezdtem. Arra gondoltam, milyen jó volna egy cselédlányra szert tenni, aki sohase megy el vasárnap délután, s ki, mint valami gép, egyéni életének és kívánalmainak legkisebb jele nélkül, mindig, mindent tökéletesen elvégez […] egyszerre hirtelenül felvillant bennem az a gondolat, hogy ilyen leányt nem mernék a házamban tartani, mert aki ennyire öntudatlan, az éppen öntudatlanságában valami rémült cselekedetre képes. »Te, egy novellatéma jutott az eszembe – szóltam. – Egy tökéletes cselédlány, aki végül is meggyilkolja a gazdáit.« »Nagyszerű – mondta rá Dide azon nyomban. – Nagyszerű novellatéma. Mindjárt fel is jegyzem.« […] Másnap azután mindjárt hozzá is fogott a novella megírásához, s a novella nőtt-nőtt, és valami nagyszerű lett belőle, és amit írt, azt minden nap fölolvasta nekem, és én minden nap jobban ámultam, hogy mi lett az én szegényes elképzelésemből. […] Úgy bámultam őt, mintha a Teremtőt láttam volna sárból embereket gyúrni és lelkeket lehelni beléjük.” – Kosztolányi feleségének Harmos Ilonának a visszaemlékezése az Édes Anna születéséről. In: Réz Pál Tükörben – Kosztolányi Dezső. Századvég Kiadó, Budapest, 1993., 166–167. o.