A Múzeumi és Könyvtári Értesítő című folyóirat szerepe a századforduló magyar könyvtárügyében (1907-1914)

Írásunkban a címben jelzett folyóirat 1907 és 1914 közötti számait tekintettük át¹. A lap gazdag tematikájából csupán a Public Library eszméjének hazai megjelenését, a vele kapcsolatos külföldi és magyarországi törekvéseket, vitákat és fejlesztéseket bemutató cikkeket emeltük ki és vizsgáltuk át. Ezek elemzéséhez vázlatosan áttekintettük a korszak magyar művelődés- és könyvtárpolitikáját, röviden áttekintettük a könyvtári törvénykezés elemeit, és a folyóiratban foglaltakat helyenként összevetettük más szakmai sajtótermékek írásainak tartalmával.

Írásunkban csak az első lépés lehet egy átfogóbb, a folyóirat még több számát a vizsgálat körébe vonó, és módszertanilag jobban kidolgozott alapokra épített kutatás elvégzéséhez.

Könyvtárpolitikai helyzetkép a 19-20. század fordulóján

Eötvös Józsefet már az első minisztersége idején is foglalkoztatta a műveltségi szint emelésének gondolata a könyvtárak elterjesztésének segítségével, azonban csak második minisztersége alatt, 1867 után bontakozott ki fokozatosan a korszerű könyvtárpolitikai törvényjavaslatból a népiskolai és iskolai könyvtárak felállításának követelménye. 1868. május 7-én az ő beleegyezésével jelent meg a Néptanítók Lapjában az „Alakítsunk iskolai könyvtárat” című felhívás.² 1870-ben is azzal állt a parlament elé, hogy hamarosan törvényjavaslatot fog előterjeszteni a könyvtárakkal kapcsolatosan, ez az ígérete azonban halála miatt beteljesítetlen maradt.

A dualizmus időszakában mind több és több, úttörő szándékú és a hazai könyvtárügy fejlesztését célzó írás jelent meg a hazai lapokban, országos és megyei sajtófórumokon. Gőbel János György, a hazai nép- és iskolai könyvtárak egyik korabeli lelkes apostola (isztiméri, majd székesfehérvári tanító) például 1876-ban a Székesfejérvár című lapban vezércikket jelentetett meg, melyben a népkönyvtárak szervezéséről írt. A következő általános alapelveket fogalmazta meg: „1. A népkönyvtárak felállítása a népoktatási tanintézetekkel szerves összeköttetésben történjék; (…) kezdésével lehetőleg a községi népoktatási tanintézetnél működő tanító bizassék meg. 2. A népkönyvtárakat népszerű tudományos előadásokkal kell kapcsolatba hozni. 3. A népkönyvtárak alkotásánál a felekezeti s politikai pártkülönbség szigorúan kerültessék. 4. A népkönyvtárak szorosabb értelemben véve tisztán csak az elemi népiskolát végzett felnőtt egyének számára állíttandók. 5. A község értelmisége is vegyen részt a könyvtár vezetésében, de a nép inditványát s határozatait igyekezzenek érvényre juttatni, és semmit se erőszakoljanak mindaddig, még azon eszme számára a közvéleményt meg nem nyerték.”³

Később Magyarországon Wlassics Gyula 1897-től kibontakozó könyvtárpolitikája nyomán a könyvtárak fejlesztése a társadalom fontos ügyévé kezdett válni, követve nyugati országok fejlesztési törekvéseit. Nagy-Britanniában a világ első könyvtári törvényével (1849) ekkor már majd’ 50 évvel meghaladták hazánk könyvtárügyi gondolkodáspolitikáját. Az „eszme” Európából szinte azonnal átkerült az USA-ba, és ott néhány évtized alatt, az 1900-as évekre 7000 nyilvános könyvtár nyílt meg, közel 55 millió kötettel.

Ez a változás a 19. század második felére Európát sem hagyhatta ki a sodrásból. Kontinensünk északi része után Németország is megismerhette a Public Library eszméjét: „A régebbi könyvtárak egy része igyekszik alkalmazkodni a kor megváltozott követelményeihez és – anélkül, hogy tudományos jellegét feladná – állományának és igazgatásának népiesebbé alakításával (…) az angol-amerikai Public Library felé közeledik.”⁴

Magyarországra német közvetítéssel került be e könyvtárreform-törekvés. A Monarchia ekkoriban amúgy is a különböző szervezetek és újonnan alakult egyesületek létesítésének lázában égett, így könnyedén megvethette lábát a Public Library eszméje. Segítette ezt az is, hogy a közművelődés Közép-Európában ekkorra a mind erősebbé váló politikai és társadalmi küzdelmek befolyása alá került.

A századfordulóra a könyvtáros szakma felismerte, hogy a nyugati típusú közkönyvtár szervezetének kialakítása szükségszerű. Ennek a könyvtártípusnak az első magyarországi definícióját György Aladár írta le könyvében.⁵

Jurman Miklós 1894-ben a Budai Könyvtári Egyesület nevében így írt: „Csodálkozással párosuló irigykedéssel szemléljük a nyugat-európai, de még inkább az amerikai nagyvárosok egynémelyikének különös előrehaladását és nyilvános könyvtáraik számának évről-évre való szaporodását…”⁶

A 20. század elején, 1903-ban Gyulai Farkas így írt: „Minden könyvtárt egy-egy várnak tekintek, a nemzeti művelődés védelmére és terjesztésére.”⁷ Ferenczi Zoltán pedig korabeli könyvében azt írja, hogy az új könyvtár legyen olyan „…mely hasonlít egy nyájas bolthoz vagy éppen kellemes kávéházhoz, amelyben a jelszó legyen az, ami Amerikában: szabad tanulhatás, szabad olvasás, ingyen s lehetőleg a nap minden, de legalább is minden szabad órájában, még pedig mindenkinek. Ez volna a népoktatás igazi folytatása, a nép valódi egyeteme, melynek czélja: az erkölcs és ismeret emelése a nemzet nagy tömegében s eszköze a nemes olvasmány, a tudás, mert a tudás más szóval vagyon, erő, szabadság. Ennek terjesztésében különös czélzatunk csak egy legyen, hogy a tudás és erkölcs emelésén kívül ne legyen semmi czélzatunk és vele az egyetlen helyes elvünk, hogy zárjunk ki belőle minden szószerinti és bármely párt szolgálatába szegődő bármely irányú politikát.”⁸

Wlassics Gyula szintén kiállt a Public Library eszméje mellett: „Az olvasó nevelés nagy lélektani feladata kezd előttünk óriási arányokban kibontakozni. E pedagógiai feladat útján halad az a mozgalom, mely a szabadtanítás központjába kívánja állítani a könyvtárakat. Amerika példája vonz itt is.”⁹

Wlassics az oktatásra épülő közművelődési rendszer megalkotását szorgalmazta, és a könyvtárra, mint közművelődési tevékenységet ellátó intézményre, valamint a városi könyvtárakra, mint a városiasodást elősegítő intézményekre tekintett. Az ő elképzeléseit erősítette meg a századfordulón a Múzeumok és Könyvtárak Országos Tanácsának több tagja is (pl. Ferenczi Zoltán, Gulyás Pál, Mihalik József).

Ferenczi Zoltán és Gulyás Pál a Múzeumok és Könyvtárak Országos Tanácsa költségén még nyugat-európai tanulmányutakra is eljutottak, hogy hazahozzák a könyvtárreform újdonságait.

Ugyanakkor Zircz Péter egy 1977-ben keletkezett tanulmányában vázolja Kőhalmi Béla sajátos, más nézőpontú meglátásait arról, hogy „az MKOT alapítása nem véletlenül esett egybe a nagy aratósztrájk időszakával (1897), minthogy az sem véletlen, hogy egy esztendővel később belügyminiszteri rendelet oszlatta fel a magyarországi földmunkás olvasóköröket. Az államilag szervezett és finanszírozott népkönyvtárügy kifejlesztésének elhatározása és a sztrájkmozgalmak agitációs központjaivá vált olvasókörök felszámolása közötti összefüggésből nyilvánvaló, hogy a politikamentesnek nyilvánított népkönyvtárakat az uralkodó osztály direkt politikai eszközként kívánta felhasználni. Mégpedig kettős céllal: egyfelől felváltani, közömbösíteni kívánták velük rövid távon a földmunkás olvasóköröket, hosszabb távon a rendszer által kártékonynak ítélt szakszervezeti könyvtárakat, másfelől pedig »minél tökéletesebb és minél tanulságosabb« (Wlassics) olvasmányokat igyekeztek a leendő olvasók kezébe adni.”¹⁰

Szabó Ervin a Szabad tanítás 1907. évi pécsi kongresszusán „tiltakozott az olyan kormánypolitika ellen, amely a könyvet arra akarta felhasználni, hogy általa kioltsa a nép «lázadó szellemét», és hogy erkölcsileg közelítse az uralkodó réteghez.” ¹¹

A hazai könyvtárügy szempontjából Szabó Ervin ekkor nagy előrelépést eszközölt vitájával, mely nyomán a Múzeumok és Könyvtárak Országos Tanácsa és Főfelügyelősége az addigi merev, szakmailag és művelődéspolitikailag tarthatatlan helyzetből elmozdult, aminek nyomán Gulyás Pál megbízást kapott a népkönyvtári kézikönyv megírására – 1909-ben jelent meg A népkönyvtárak szervezése, fenntartása és kezelése címmel –, valamint a Népkönyvtári címjegyzék összeállítására, és megindult a Fővárosi Könyvtár Értesítője elnevezésű sorozat. Ebben jelent meg Szabó Ervin A fővárosi könyvtár című cikke, mely az első nyomtatott publikációja a public library témájának.¹²

A könyvtárügy szakmai hozzáértése megfelelő volt. A dotáció mértéke ekkor még a nyugat-európaiéhoz hasonló volt, mégsem sikerült Magyarországon megfelelően kivitelezni a szervezést és fenntartást. Ennek részben az is volt az oka, hogy a támogatások segélyként való (könyvállományok formájában) folyósításához a könyvtárat fenntartó településnek kötelezettséget kellett vállalnia arra, hogy megfelelően gyarapítja állományát, a fűtés és a villanyköltségeket előteremti, valamint a könyvtáros tiszteletdíja is a település kasszáját terhelte.

A települések hosszabb távon képtelenek voltak vállalásaikat teljesíteni, amin az első világháború kitörése még inkább rontott. „A Tanácsnak 1910-ben jelentést tett 696 könyvtár közül csupán 48, tehát alig 7% részesült a községek pénzbeli segélyében. (…) hazánk községeinek jó két harmadában nincs ingyenes népkönyvtár s a meglevők nagy része is elégtelen, vagy legalábbis állandó fejlesztésre szorulna. Az ekként mutatkozó óriási szükséglet kielégítésére az állam bármily bőkezű támogatása is merőben elégtelen. Igazi eredményeket csak akkor fogunk ezen a téren is elérni, ha az állam munkáját a községek, a társadalom s egyesek áldozatkészsége is támogatja.”¹³ Az állománygyarapítás elmaradt, és a könyvtárba járók „megunva” a befagyott állományt, lassan-lassan elmaradoztak.

A másik ok az a Wlassics által hangoztatott nacionalista nézet lehetett, mely szerint: ,,senki se tagadhatja, hogy a magyar faj kultúrája bármely belföldi nemzetiség kultúrája fölött kimagaslik (…) hazánk nagysága, jövője, dicsősége lényeges részben attól függ, mennyire leszünk képesek az ország minden részében belterjes közművelődési élettel bíró nagy magyar gócokat teremteni”¹⁴, mely alapján a nemzetiségek lakta területek erőteljes népkönyvtári fejlesztésekor teljességgel magyar szerzők, magyar nyelvű munkáit preferálta, csökkentve ezzel az amúgy is gyéren látogatott könyvtárak használatát. Ez a könyvtárpolitika Trianon után teljességgel ellehetetlenült, hiszen 68 főbb városi könyvtárból a területek elcsatolásával 25 könyvtár maradt meg az országhatár keretein belül.¹⁵

Zircz Péter 1970-es években írt nézetei szerint: „A wlassicsi könyvtárpolitikát ugyanis saját koncepciója aknázta alá: minden művészi és tudományos érték nélküli, gyermetegen hazafias és „erkölcsnemesítő” álirodalommal tömte tele könyvtárait, amelyek nem vonzották az olvasókat, igény keltésre pedig tökéletesen alkalmatlanok voltak. Minthogy társadalmi igény az ilyen könyvtárak iránt érthető módon nem keletkezett, az állományuk továbbfejlesztéséhez szükséges helyi erőforrások sem nyíltak meg. Az egyébként is alig forgalmazott könyvek használata – gyarapodás hiányában – fokozatosan tovább csökkent. Az MKOT – mentendő a menthetőt – vándorkönyvtár-akciókkal, egyszeri segélyekkel próbált életet lehelni halódó könyvtáraiba. Az akciók nem segítettek, viszont további összegeket vontak el az alaptól, amelyekkel új könyvtárakat lehetett volna létesíteni.”¹⁶

Ugyanakkor tagadhatatlan, hogy a századelőn – a Wlassicsot jelentős elődjének valló – Berzeviczy Albert kultuszminiszter 1903 és 1905 között el tudta érni, hogy tárcája kerete jelentősen emelkedett (60 millió koronával haladta meg a jó három évtizeddel korábban Eötvös rendelkezésére álló összeget), és ebből jócskán telt a könyvtárügy fejlesztésére is: több mint 2000 népiskolai könyvtárat létesített más közgyűjtemények, művészeti gyűjtemények fejlesztése mellett.¹⁷

A folyóirat létrehozásának összefoglalása¹⁸

Az 1893-ban megalakult Országos Múzeumi és Könyvtárbizottság¹⁹ a következő évi programjában megfogalmazta, hogy szükségessé vált egy szakfolyóirat megindítása. „…általában oly hivatali és sajtóbeli orgánum létesítése, mely a már létező s ezentúl létesítendő tudományos gyűjtemények, muzeumok és könyvtárak között az összekötő kapcsot képezzék, a duplikátumok közhírré tevését eszközöljék s a gyűjtemények gyarapítására szolgáló csereviszony életbeléptetését lehetővé tegyék”.²⁰

Ezt követően a szakfolyóirat kiadásának feltételei²¹ a Muzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelősége és Tanácsa létrejöttével valósulhattak meg. „Főczélja az, hogy a hazánkban létező és létesítendő nyilvános és közhasználatra szánt állami törvényhatósági, községi, felekezeti és társadalmi összes gyűjtemények között a rendszeres gyarapítás, a tudományos alapra fektetett egyöntetű berendezés az avatott igazgatás és a csereviszony szabályozása révén mentől szorosabb összeköttetés létesüljön s az ország különböző részeiben elszórt, megőrzésre és megismertetésre érdemes gyűjtemények anyaga a nemzeti tudomány és művészet közös kincse s a nemzeti művelődés egységes forrása legyen.” ²²

1897. december 17-én az Országos Tanács a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszternek országos főfelügyeletről szóló szabályzatának 16. §-a értelmében („Az orsz. tanács az egyesületi, a törvényhatósági, községi muzeumok, a nép- és vándorkönyvtárak szervezéses és gyarapitása érdekében társadalmi tevékenységet fejt ki s e czélból – különösen pedig központi irodájának költségeire, a »Muzeum« czimű szaklap kiadására, tiszteletdíjakra, a csereviszony fentartásának költségeire, utazási és szállítási költségek fedezésére – esetleges egyéb bevételi forrásain kívül – állami segélyben is részesül.”²³) és a 17. § 7. pontja értelmében („e czélból, valamint a nemzetközi csereviszony közvetitése végett, »Muzeum« czim alatt egy szakfolyóiratnak több nyelven való szerkesztése és kiadása” ²⁴) már bizonyossá válhatott, hogy a szaklap indításának fontossága kiemelt ügye a Tanácsnak. A folyóirat megalapításához és indításához elvben minden feltétel adottá vált. A szaklap szükségességét sem vitatta senki.

A következő években a szaklap megjelenése folyamatosan csúszott, amiről a Múzeumok és Könyvtárak Országos Tanácsának és Főfelügyelőségének évente megjelenő jelentései a pénzügyi nehézségekre hivatkozva rendre beszámoltak.

1907-ben végre megjelent az első szám, amiről a Magyar Könyvszemle is beszámolt. „Múzeumi és könyvtári értesítő. A múzeumok és könyvtárak orsz. főfelügyelőségének és orsz. tanácsának hivatalos közlönye. Szerkeszti Mihalik József h. előadó. Megjelenik évenkint négy füzetben. I. évfolyam. 1. füzet. Budapest, 1907. június hó 15. Stephaneum nyomda r.-t. 4-r. 60 l. Ára egész évre 10 kor.”²⁵

A Múzeumi és Könyvtári Értesítő könyvtári vonatkozású cikkeiről

A Múzeumi és Könyvtári Értesítő könyvtári vonatkozású cikkeiben új közművelődési könyvtári koncepció formálódott. „…Wlassicstól Apponyin át, Fraknói Vilmosig, sőt Mihalik József is, mindnyájan az angol-amerikai public library lelkes csodálói voltak.”²⁶

A könyvtári vonatkozású, általunk fellelt és átvizsgált cikkek egy jelentős része a nép- és közkönyvtárak fejlesztésével foglalkozott a folyóiratban. Gulyás Pál és Ferenczi Zoltán írt több cikket a népkönyvtárakról, és több-kevesebb rendszerességgel publikált még a lapban Rexa Dezső, Karácsonyi János, Tömörkény István, Mihalik József.²⁷

Rendszeresen olvashatunk a lapban olyan kimutatásokat is, amelyek a hazai népkönyvtárakról, a könyvtárak segélyezéséről közöltek adatokat.

A folyóirat könyvtári vonatkozású cikkeinek nagy részét Gulyás Pál írta, akinek 22 közleménye jelent meg az Értesítőben. Sokat tett azért, hogy a nyugat-európai könyvtárszervezési tapasztalatok és eredmények ismertté váljanak a hazai szakemberek előtt is. Beszámolt Hamburg népkönyvtári intézményeiről, a berlini és charlottenburgi népkönyvtárakról, Párizsról, Londonról, az olasz népkönyvtári ügyről. 1917-ben jelentette meg a folyóiratban két részben nagy tanulmányát Könyvtári problémák címen; írása ugyanabban az évben kötetben is megjelent.

Gulyás Pál és Szabó Ervin személyi és politikai ellentétei miatt a magyar könyvtárügy eszméje véget nem érő vitákba süllyedt, s mivel a hivatalos szakmai lapok irányítása Gulyás Pál kezében volt, ezért Szabó Ervin saját szakmai koncepciójának védelmére megindította saját lapját (1913) a Könyvtári Szemlét. Ezzel elérte, hogy a lapok is rivalizálni kezdtek egymással, ami az egységes könyvtári koncepciónak nem vált hasznára.

Összegzés

A szaklapban publikált cikkek nyomán összegezve megállapítható, hogy a Múzeumok és Könyvtárak Országos Tanácsa és Főfelügyelősége rátért arra az irányvonalra, amely segíthette volna, hogy Magyarországon az addigiaktól eltérő új közművelődési koncepció bontakozhasson ki.

A folyóirat teljes anyagának tematikus rendszerezése és elemzése (pl. a tartalomelemzés módszerével) még számos újabb apróbb-nagyobb összefüggést hozhat felszínre. Ennek elvégzését valószínűleg nagyban segíti majd a lap számainak teljes körű digitalizálása, ami nagyon fontos, hiszen a hazai könyvtárügy története szempontjából meghatározó folyóirat volt a 20. század elején a Múzeumi és Könyvtári Értesítő.

Függelék

A népkönyvtárakkal kapcsolatos, a dolgozat elkészítéséhez felhasznált írások a vizsgált folyóirat 1907-1914. évfolyamaiban:

További válogatott irodalom

---