Hová jutottunk? A szóban meséléstől a digitális filmkönyvekig. Egy új műfaj van kialakulóban: a könyvtrailer. Könyveket filmes műfajjal reklámozni? Nem is rossz ötlet. Már sok filmet láthattunk, amelyek sikeres regények filmadaptációi voltak, de ez más. Itt nem a regényeket/novellákat filmesítik meg, nem is a képregényeket, hanem egy klipp-szerű rövidfilmet forgatnak le, amelyet ha a néző megnéz, kedvet kap majd a könyv elolvasásához is.
Ez jó a könyvforgalmazónak is és a szerzőnek is és persze a könyvszerető felhasználóknak is, hiszen ízelítőt kaphatnak az adott könyv világából.
Egy rendhagyó könyvtári könyvajánló
A hangoskönyvek már évek óta versenyben vannak a hagyományos papír, illetve digitális könyvekkel. Főleg a kötelező irodalom, amelyet pár óra alatt „letudhat” így a lustább diák. A hangoskönyvek „dőlnek” a netről ingyenes – főleg warez– oldalakról, de bármely könyvesbolt honlapjáról is rendelhetünk kedvünk szerint pár klikkeléssel. A Magyar Elektronikus Könyvtár az utóbbi években szintén erősített a hangzó anyagok terén. Ehhez – a kezdeti pályázati támogatások kimerülése után – főleg önkéntesek munkájára van szükség.
A merészebbek már házilag is barkácsolhatnak filmkönyveket, amelyek szintén új műfajnak számítanak, és főleg az ifjú generációnak okozhatnak örömet, hiszen a képes mesekönyvek kiválóan reprodukálhatóak filmes környezetbe. Nem kell más hozzá, mint egy számítógép, egy szkenner egy mikrofonos fejhallgató és sok-sok kreativitás, no és persze felhasználási engedély sem ártana.
Az internetről beszerezhető fizetős és/vagy ingyenes hang- és filmszerkesztő programok segítségével szinte bármely ötlet látványosan megvalósítható. A „filmkönyv” megnevezés tulajdonképpen a film és a hangoskönyv műfajának összevonása, azaz egy írás felolvasásából és az illusztrációk filmszerű megjelenéséből áll össze. Hasonlóan kell elképzelni, mint egy hangos diafilmvetítést vagy prezentációs vetítést. Maradandósága abból fakad, hogy a digitálisan rögzített film fel- és letölthető, megosztható/sokszorosítható a különböző közösségi oldalakon, így maradandó alkotások születhetnek.
Ingyenes programokkal készített filmkönyv