Kevesen tudják, hogy a Pécsett működő Csorba Győző Könyvtár állományából több mint 600 hangoskönyv ki is kölcsönözhető. Ennek nagy jelentősége van a vakok és gyengén látók életminőségének javításában, emellett a népszerű színészek által felolvasott művek mindenkinek kellemes kikapcsolódást nyújthatnak. Az olvasók elmondása szerint hangoskönyveket szívesen „olvasnak” utazás, házimunka végzése közben, de akár relaxációs célból is. A könyvtár hangoskönyvei között megtalálhatók a magyar és világirodalom klasszikus darabjai, regények, drámák, versek, mesék, ismeretterjesztő művek magyarul és több idegen nyelven is.

A hangoskönyves terminál az 1. emeleten.
Az elmúlt időben felmerülő olvasói igények miatt a könyvtár úgy döntött, hogy saját finanszírozás ráfordításával ezentúl könnyedén kereshetővé teszi ezt a hanggyűjteményt.
A Csorba Győző könyvtárban 2013-ban 1877 hangoskönyv kölcsönzés volt, majd 2014-ben ez a szám 2575-re növekedett. Az elmúlt évben egy kis visszaesés történt a maga 1851 kölcsönzésével, aminek oka az egyre több interneten is fellelhető hangoskönyv lehet.

A felhasználók már a tesztüzemben is érdeklődve vették birtokba a terminált.
A könyvtár hálózatához tartozó fiókkönyvtárak összes hangoskönyv kölcsönzése 2013-ban 2741, 2014-ben 3410 és 2015-ben 2560 kölcsönzés, illetve meghosszabbítás volt.
Az országban egyedülállóan a könyvtár egy innovatív megoldást indított útjára a Monguz Kft. segítségével. 2016. március 1-jétől a Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont 1. emeletén az olvasói térben elhelyezett érintőképernyős terminál segíti majd az olvasókat a számukra megfelelő hangoskönyv kiválasztásában.

A hangos könyvajánló kezdő képernyője
Ez a kényelmi szolgáltatás azon túl, hogy segíti a felhasználók tájékozódását, még a könyvtárosok dolgát is segíti, hiszen egy adott mű esetében a könyvtárlátogatók, már célzottan tudják a kiválasztott művet a kölcsönzőpultnál kikérni/kölcsönözni.
A terminál megtervezésekor egy könnyen kezelhető, jól átlátható felület létrehozására törekedtek a könyvtár munkatársai.

Az ötlet a balmazújvárosi Lengyel Menyhért Gyermekkönyvtár könyvkatalógusa alapján jött.
A felhasználók minden hangoskönyvről szöveges ajánlót olvashatnak, és az adott hangoskönyv adatlapján tájékozódhatnak arról, hogy van-e kölcsönözhető példány a keresett műből.

A Top20 művek listaoldala
A terminál segítségével témakörök szerint lehet böngészni, és lehetőségük van a látogatóknak egy 30 másodperces, rövid részlet meghallgatására is.

Egy kiválasztott hangoskönyv adatlapja
A legfrissebb vagy legtöbbet kölcsönzött CD-ket is ki lehet listázni, de megtalálható, hogy mely művek azok, amelyeket népszerű színészek vagy maga a szerző olvas fel. Akik szeretnék ezt az új szolgáltatást mielőbb használni, látogassanak el a könyvtárba, és kérjék bátran a könyvtárosok segítségét, ha esetleg idegenkednének ettől az új technológiai megoldástól…
A videó tartalma: A videóban bemutatjuk, hogy a kezelőfelület számítógépen, egérrel is rendkívül egyszerűen vezérelhető.A kiválasztott hangoskönyv adatlapján informálódhatunk arról, hogy az adathordozó, jelenleg kölcsönözhető-e, illetve, a könyvtári hálózat melyik egységében található meg. Lehetőség van a hangoskönyvekbe belehallgatni 30 másodpercig. Keresési funkcióval is ellátták a szerkezetet. A videóban Márai Sándor által elérhető hangoskönyvekre keresünk rá, majd ezt követően bemutatjuk, hogy a kezelőfelület nyelvválasztóval akár angol és román nyelvre is átváltható. A szolgáltatás bevezetésével egy időben lehetővé vált a könyvtár könyvkatalógusában is belehallgatni az adott hangoskönyvbe. A videó második felében, az érintőképernyős terminál segítségével, működés közben is láthatjuk a szolgáltatás hasznosságát.