Unboxing & Teszt: Tablet érintőképernyő szerelése

Sikerült összetörnöm a tabletemet, amit már két éve használtam. A szakszervizből majdnem úgy szédültem ki, amikor megtudtam, hogy hiába csak az érintőképernyőm sérült meg, ők akkor is egyben cserélik az egészet az LCD panellel. Míg az érintőképernyő, olyan mint egy „ablaküveg”, addig az LCD panel maga a „készülék”. (Úgy kell ezt elképzelni, mintha egy LCD televíziót dobtam volna ki egy bezárt ablakon keresztül az utcára.) Mivel nem szerettem volna közel annyit fizetni a szervíznek, mint amennyibe maga a teljes kütyű került, ezért alternatív módszerhez kellett folyamodnom…

A szerelésnél a kollégáim segítettek és mivel a fiúk a szereléskor nem készítettek fotókat és videót, ezért most az alábbi videóban egy másik videó részleteinek beágyazásával mutatom be a munkamenetet. Tehát a 4-szeres sebességgel lejátszott videó, azt mutatja be, hogyan lehet az összetört érintő képernyőt házilag kicserélni a tableten. A szereléshez egy szikére, kesztyűre, védőszemüvegre, néhány kártyalapra, és egy hőlégfúvóra van szükség.


Iratkozz fel a youtube csatornára: https://goo.gl/2VeV1z

A munkamenetet bemutató videóban elhangzó narráció szövege:

Óvatosan vegyük le a tablet hátlapját!

Távolítsuk el az érintésvezérlést biztosító flex kábelt és húzzuk szét az akkumulátorral összekötött tápkábelt.

A hőlégfúvó használatához szükséges védőszemüvegről és kesztyűről se feledkezzünk el!

A hőlégfúvóval melegítsük fel a tablet szélén lévő tokozatot, úgy, hogy a ragasztott felület megolvadjon segítve ezzel az érintőképernyő leválasztását. Fontos hogy az érintőképernyő alatti LCD panel felülete ne sérüljön meg a szereléskor, mert különben nagyobb bajt csinálunk, mint ami eddig volt. A hőlégfúvó használatánál ügyeljünk arra, hogy a légáram 90-95 Celsius foknál ne melegítse meg jobban a tokozatot, inkább gyakrabban melegítsünk rá. A nagyjából 30-45 másodperces melegítés után körülbelül 20 másodperces aktív munka következhet a kártyákkal, utána újra és újra melegítenünk kell a felületet.

Miután sikeresen eltávolítottuk az érintőképernyőt, igazítsuk meg az elmozdult érintőgombot, majd óvatosan tisztítsuk le az LCD panelt.

Ezután az érintőképernyő és a tablet belső tokozatát kenjük be a csomagban kapott ragasztóval, fűzzük be az érintésvezérlést biztosító flex kábelt, majd pontosan illesszük rá a tokozatra az érintőképernyőt.

Az illesztés elvégzése után a tabletet megfordítva illesszük a helyére az érintésvezérlést biztosító flex kábelt és a tápkábelt. Ha elkészültünk, akkor kapcsoljuk be a tabletet és próbáljuk ki, hogy megfelelően működik-e. Ha nem működik rendesen az érintésvezérlés, akkor ellenőrizzük a kábelek érintkezését.

Ha minden rendben van, akkor felszerelhetjük a hátlapot.

További lejátszási listák:

Tutorialok & Videóhelpek: https://goo.gl/aew9k8
Unboxing & Tesztek: https://goo.gl/Ap1AJ3
Hangoskönyvek: https://goo.gl/P7H2TK
Hangos diafilmek: https://goo.gl/KCPOIa
Felolvasások: https://goo.gl/kWx9Lo

 

(Összes megtekintés: 202, mai nézettség: 1)
Kiemelt szavak: , , , , , , , , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük